Napi rutin szépségápolás Silver-Age kozmetikumokkal

Szépségápolás napi szinten

A napi szépségápolási rutinját egy 40+-os hölgy már egészen másként alakítja ki, mint a változó kor előtt.

A Silver-Age kozmetikumokat úgy alakítottuk ki, hogy azok a 40 év fölötti hölgyek számára mind a testnek, mind a léleknek megfelelő támogatást és gondoskodást nyújtsa.

A Silver-Age bőrápolási termékeit a teljes test számára fejlesztettük ki, figyelembe véve, hogy a változó kor után melyek azok az anyagok, amiket a szervezet már nem megfelelő mértékben, vagy egyáltalán nem állít elő.

Ezeket a változások a hölgyek, a bőrük állapotán, textúráján, állagán érzik meg először.

Ezek a változások nagyon sokszor, nehezen elfogadhatók, hiszen sokan nagyon jó testi-lelki kondícióban vannak, végzik a mindennapok nehéz feladatait is kitartóan, és ugyanolyan szorgalmasan ápolják a bőrüket, mint ezen kor előtt. Azonban a test és a bőr árulkodik arról, hogy múlnak az évek.

Ez így is van rendjén, viszont az ápoltság, fiatalosság megőrzése továbbra is fontos szempont marad.

A gondos ápolás már nem feltétlenül hozza meg a várt eredményt, ha nem használunk kifejezetten olyan kozmetikumokat, amik tartalmazzák a szükséges hatóanyagokat, és amik olyan összetételben és formátuban vannak jelen a készítményben, ami hatékonyan tudja a bőrt támogatni.

A bőr rugalmasságát, hidratáltságát, teltségét olyan anyagokkal kell támogatni, amelyek pótolják szervezetben már hiányzó anyagok hatását, könnyen felvihetők és jól felszívódnak.

A Silanus Kft. private label termékek fejlesztésével foglalkozik, azaz kiváló, egyedi kozmetikai termékek fejlesztését és bérgyártását végzik, professzionális szinten.

A Silver-Age kozmetikumokban, a Silanus Kft. fejlesztő csapatának a segítségével, a legmodernebb technológiával előállított, természetes hatóanyagokat építettük be a termékeink receptúrájába.

A napi rutin bőrápolásnak része kell legyen az arc, nyak és dekoltázs területe, amelyeket naponta kétszer- reggel és este- szükséges elvégezni. Fontos a test ápolása, amire napi egyszer érdemes időt szánni, valamint ajánlott a kézkrém használata, ami igény szerint, naponta többször is ápolható.

A bőr tisztítása – lélek tisztítása

A fürdésre, zuhanyozásra ajánljuk a Silver-Age aromaterápiás tusfürdőket, amelyek illatának belélegzése és illóolajainak hatása az egész testet és lelket felfrissítik, feltöltik egy nap indításaként és lezárásaként.

A Silver-Age Aromaterápiás tusfürdők 250 ml kiszerelésűek, 8 különböző típusuk található meg kínálatunkban, mindegyik más hatással támogatja a szervezetünket.

Az illóolajok a teljes testnek megadják azokat az energiákat, amelyek nem csak a tiszta bőrt, de a reggeli, vagy esti SPA élményt is megteremtik, ezáltal holisztikus támogatást adnak szervezetünk számára.

Ennek mindennapi megteremtése fontos része a változó korban levő hölgyek kiteljesedésének, hiszen a szervezetben végbemenő változások, majd az azt követő időszak nagyon igényli, hogy megadjuk magunknak mindazt, ami szebbé, harmonikusabbá teszi a mindennapokat.

Arc, nyak és dekoltázs ápolása

A napi arc, nyak és dekoltázs ápolási rutinban nagyon fontos, hogy a bőr minden esetben legyen megfelelően letisztítva, majd a megfelelő készítményt 2-3 percen keresztül masszírozzuk be a bőrbe.

Reggel a Silver-Age nappali arckrémek közül érdemes választani. Olyan napokon, amikor nagyon erőteljes a napsugárzás, érdemes a Silver-Age nappali arckrém 50 SPF 50 ml terméket felvinni, de az év többi napján alkalmazzuk a Silver-Age nappali arckrémet 50 ml, amely szintén fényvédő tartalmú, hiszen az UV sugárzás öregítő hatásának a bőr folyamatosan ki van téve.

A szem környékének finom bőrét akár nappali is támogathatjuk a Silver-Age Szérummal 40 ml, mert annak goji bogyó tartalma és koffein hatóanyaga kiválóan regenerája a bőrt és segíti a ragyogó tekintet elérését.

A Silver-Age nappali termékek könnyen beszívódnak, így nyugodtan a nappali sminket fel lehet tenni, mert a krém nem hagy ragacsos érzetet, kellemes illatú és egész nap fejti ki jótékony hatását.

Esti arc, nyak és dekoltázs ápolására javasolt a Silver-Age Szérum 40 ml felvitele, ami lágy textúrájú, nagyon erős hidratáló hatású, kiválóan regeneráló és vitalizáló termék.

Az esti fürdéskor alaposan megtisztított, szárazra törölt, bőr felületébe masszírozva érdemes minden este felvinni, hogy éjszaka, amíg pihenünk, ápolja és támogassa a bőr hidratálását és selymességének megtartását.

A szárazabb bőrre ajánlott a Silver-Age éjszakai krém 50 ml bemasszírozása az esti alapos arctisztítás után, úgy, hogy kicsit nedves bőrre vigyük fel a megfelelő mennyiséget és masszírozzuk alaposan a kívánt területekre.

Nagyon fontos, hogy az arc, nyak és dekoltázs bőrét is minden nap, reggel és este is ápoljuk, hiszen ezek a területek vannak a leginkább kitéve az időjárás és az életmódunk környezeti hatásainak, valamint ezek a területek vannak leginkább szem előtt.

Fontos, hogy ápoltak és fiatalosak legyünk, mert az ,hogy hogy érezzük magunkat a bőrünkben, a mindennapi bőrápolási szokásunkon is múlik.

Testápolás minden nap

A test ápolására kétféle Silver-Age testápolót tudunk ajánlani, amelyeket érdemes zuhanyozás után, mindennapi szinten használni.

A Silver-Age testápolók könnyen adagolható, pumpás flakonban vannak, amik hozzásegítik a felhasználót a könnyed használathoz.

A Silver-Age testápolók két típusa Silver-Age testápoló vízhiányos bőrre 300 ml, és Silver-Age testápoló extra száraz bőrre 300 ml. Mindkét testápoló természetes hatóanyagokat tartalmaz, jól felvihető, nagyon kellemes illatú, de visszafogott, nem zavarva a használt dezodor, vagy parfüm illatát.

A Silver-Age testápolókban található hatóanyagok rendkívül hatékonyan szívódnak be a bőrbe, így akár 1-2 használat után is selymessé téve a bőr felületét.

Kézápolás igény szerint

A Silver-Age kézápoló krém 50 ml, segíti a kéz selymességének és puhaságának megőrzését.

Kis méreténél fogva, könnyen elfér egy női táskában, így naponta többször is van lehetőség a kéz ápolására. A Silver-Age kézkrém könnyen beszívódik, nem marad zsíros hatás utána, finom virágos illatával remekül segíti a napi gondoskodást.

Az idő múlásával és a nap sugárzásának hatására megjelennek a kézfejen a nemkívánatos pigmentfoltok, amelyeket kövirózsa tartalmával halványít, és a benne levő fényvédő segítségével óvja a bőrt a nap káros hatásaitól.

Nekünk felelősség, vásárlónknak tudatosság

Minden terméket private label termékként a Silanus Kft. segítségével fejlesztettünk és gyártatunk folyamatosan. A Silanus Kft., mint gyártóhely rendelkezik az ISO és a GMP minőségbiztosítási bizonyítványokkal, valamint a magyar Super Brand díjjal. A Silanus Kft. múltja, szaktudása, munkatársainak hozzáállása számunkra garancia a megfelelő termékek további fejlesztésére és előállítására.

A Silanus Kft. a jövőben is, mind technológiájában, mind az anyagok használatában ügyel a folyamatos megújulásra, fejlesztésre.

Minden termék gyártásakor szigorúan figyelembe vesszük a környezetvédelmi szempontokat, így az összes termékünk újra felhasználható, vagy újra feldolgozható csomagolásban van, valamint a gyártás és fejlesztés folyamán nagyrészt megújuló energiát használunk.

Termékeinket javarészt egyenesen a felhasználóhoz szállíttatjuk, így a hagyományos kereskedelmi lánc által lépéseit ki tudjuk zárni.

Bevételünkből támogatjuk az egészségügyet és az állatvédelmet.

Az utóbbi szempontok, azért kerültek felsorolásra, mert hisszük, hogy a tudatos vásárlók számára fontos, hogy a napi szépségápolás folyamán olyan termékekkel kényeztessék magukat, amelyek figyelembe veszik a környezeti és szociális szempontokat is, hisz mindannyian felelősek vagyunk ezekért.